[Kézirat] Jókai Mór "Egy az Isten" című regénye eredeti szer...

[Kézirat] Jókai Mór "Egy az Isten" című regénye eredeti szerzői kéziratának két oldal terjedelmű részlete, Feszty Masa grafikusművésznek (Jókai Mór rokonának) évtizedekkel későbbről származó ajándékozási bejegyzésével (1877/1942). Kelt: Budapesten, 1877-ben. Egyetlen levél, mérete: 207x170 mm, két oldalán 22, illetve 23 beírt sorral. Jókai Mór az 1870-es években már munkamódszerévé tette, hogy regényei előtanulmányaként felkereste jövendőbeli regényei kulcshelyszíneit. 1875-ben folyóiratokban hírt adott arról, hogy következő regénye a Torockó környéki erdélyi unitáriusok világában fog játszódni. A színes néprajzú torockói székely közösséget 1876-ban látogatta meg, az itt töltött négy nap alatt jócskán feltöltekezett helyi népszokásokból és legendákból, melyeket kiválóan beillesztett műve korai tervezetébe. Az 1876-ban kezdett torockói regény munkálatait 1877 májusában fejezte be, a regény kötet formájában még ebben az évben megjelent. Két oldalnyi terjedelmű eredeti kéziratunk a regény második részének XVIII. fejezetéből való. A rendkívül jól olvasható kézirat és a nyomtatott változat között minimálisak az eltérések, egyben rávilágítanak Jókai munkamódszerének könnyedségére, amennyiben évtizedes gyakorlaton edzett regényprózája szinte nyomdakészen került lejegyzésre. Az alábbiakban közöljük az eredeti kéziratszöveget, [kapcsos zárójelekben mutatva] a szerző igen csekély számú javítását, kihúzásait, illetve betoldásait: "[F]érfialak, mintha nyakszirten ütötték volna, a feje előrerezzent, az ina megcsuklott alatta; melléből az elszörnyedés hangja hördült fel. Ő maga látott meg valamit, amitől meg kellett rettennie. Mint mikor az őzet kergető leopárd az oroszlán fészkére bukkanik. A két hölgy is hátratekintett, s aztán mind a kettő elkezdett futni. Visszanyerte már lábainak gyorsaságát, s amíg csak odáig nem ért, folyvást kiáltá [öröm és] a szabadulás örömsikoltásával e nevet: Manassé!", amíg csak odáig nem ért, hogy a [másik] szerető alak két karjába vethesse magát. Az idegen férfialak pedig megfordult, hátratekintett, onnan fölül Áron közelített felé ölnyi szökésekkel ugrálva le a szikláról; nem sok ideje volt az elhatározásra [:], eldobta a kaszát a kezéből, s lerohant a Székelyvár árkának meredélyén, mely [omlatag] görgeteg kőomladványokon keresztül, nyaktörő ösvényképp egyenesen a torockói völgybe vezet. -- Mitől ijedtetek úgy meg? szólt Manassé, nevetésre fogva a dolgot, s törekedve a két gyermek arcán ismét helyrecsókolni a jókedv rózsáit. Azok alig bírták a nagy pihegéstől elmondani, hogy egy félelmes alak mennyire megrémíté őket, [de] hogy ki[nek az] arcvonásaira emlékeztetett ez oláh földész, azt egyik sem mondta ki. -- Bohók, ti! -- Szénatolvaj volt. A hidasi Geszteg fennsíkján termő fű miatt Mátyás király óta patvarkodnak az aranyosi székelyek meg a szomszédok egymással, s amelyik hamarább levághatja, az viszi el. Ez is bizonyosan füvet orozni jött ide, s mi elriasztottuk szépen. Nézzétek, még a kaszáját is eldobta ijedtében. A két hölgy aztán, Manassé karjaiba kapaszkodva, visszament addig a helyig, ahol az elmenekült alak kaszája hevert. Manassé fölvette azt, s megnézte. -- Ez a kasza is itt készült nálunk. Rajta a hámorunk jegye. A nyele tele[van] van rovással; az oláh az aratórészt faragta [fel] föl rá. Az a férfi pedig, aki a kaszát itt hagyta, messze lent halad már a meredek ösvényen. A felén túl lehetett már. Ez alatt nagy lelkendezve megérkezett Áron bátya. Egész veres volt az arca a futástól, s a szemei vérrel voltak áterezve. A kalapját is elhajítá valahol, hogy könnyebben futhasson. Egyre kiabált a sziklaárokban futó alak után, hogy álljon meg[:], s a két hölggyel nem törődött, hisz azok jó helyen vannak már, Manassé szárnyai alatt; hanem amint odaért az árok torkolatához, felkapott egy roppant szikladarabot, s azt [a futónak] utána hajítá. -- Szent Isten atyám! -- sikolta föl Anna. -- Mit tettél, Áron? Ha utoléri az a kő? -- De utoléri bizony, s ha eltalálja, még majd segít is? Az értékes Jókai-kéziratot Feszty Masa grafikusművész (1894-1979), Jókai Mór fogadott leányának, Jókai Rózának és Feszty Árpádnak gyermeke ajándékozta tovább, a kézirat lapszélén elhelyezett ajándékozó sorok kíséretében: "Jókai Mór kézírása. Máriának és Gézának igaz szeretettel öreg barátjuk, Masa (néni). 1942. jan. 1-én." A kiválóan olvasható eredeti kéziratlapon apró foltosságok, hajtogatásnyom, illetve a hátoldal sarkán apró, mindösszesen egyetlen szót érintő kopás. Jó állapotú lap.