Jámbor Pál: A magyar irodalom története. I-II. kötet. [Teljes, egybe...

Jámbor Pál: A magyar irodalom története. I-II. kötet. [Teljes, egybekötve.]
Pest, 1864. Ráth Mór (Emich Gusztáv ny.) IV + 223 + [1] p.; IV + 356 p. Első kiadás.
Jámbor Pál (1821-1897) költő, író különös nyelvi regiszterben megalkotott irodalomtörténeti összegzése nem kevesebbet állít, minthogy a nemzet irodalma alkotmányánál is fontosabb, valamint egy nemzet értékét irodalmának színvonala jelzi elsősorban. Az összegzés a hun mondáktól a romantikus nemzedékig terjedő időszak irodalmi termését vizsgálja, rövidebb történeti áttekintések és irodalmárportrék segítségével. Szerzője iskolai kézikönyvnek szánta művét; és jóllehet a következő évben a munka még egy kiadást megélt, Gyulai Pál vitriolos kritikája nyomán Jámbor Pál felemás módon szerkesztett irodalomtörténete nem vált hivatkozási ponttá. Az esztétikai hiányosságait hazafias szellemmel és lelkesedéssel pótló munka erősen keveri az írásbeliség és az irodalom fogalmait, a magyar irodalom első művének a hun mondákat, első szerzőjének az Intelmeket fogalmazó Szent Istvánt tartja, Balassi Bálinttól munkásságától kezdve pedig a munka íróportrék és kulturális helyzetértékelések váltakozó sorává válik, de legfeltűnőbb sajátossága nyelvi regisztere.
Stílusmutatvány: "Révai. Midőn Révai nevét említjük, kegyelet és hála fakadjon keblünkben a nagy nyelvész emléke iránt! Nyelvünk bányásza volt ő, ki az aknából felhozá a darabos érczet, hogy azt megsimítsa, fényesítse a philologia napvilágánál [...] Csokonai. Csokonai nevéhez tapadt valami rózsaszínű, mi elömlik egész lényén, alakján, művein, és minden gyászt kizár. Van rajta valami mosolygó, míg sűrű szemöldöke alól egy kis sátán kandikál ki: az élcz! [...] Kisfaludy Károly. Kisfaludy Károly nemcsak fény, hanem vezérfény a színirodalom világában, hol fájdalom! megolvashatjuk csillagainkat [...] Vörösmarty. Ki tudna elég súlyt adni e névnek? Ki tudna elég babért aggatni az ily magas homlokra, ő a magyar nemzet irodalmi súlyát, nagyságát fejezi ki. Az ő homlokáról a magyar költői dicsőség sugárzik vissza. A nemzet fölkent költője ő, kit fellépésétől elhunytáig mindig tisztelet, bámulat környezett. És méltán [...] Garay. Legyen e lap melegebb, mint a többi, hadd dobogjon benne a hála, melyet a tanítvány érez mestere iránt, ki nincs többé, mert Garay első kalauzom volt. Igen! ő volt az, ki az irodalom szentélyébe vezetett, ő, ki Anyám halálára czímű gyászénekem[et] a Regélőben bemutatta a közönségnek, és így tért adott a szárnyaknak, ha vannak szárnyaim".
A címlapokon és a belív néhány oldalán régi gyűjteményi bélyegzés, illetve ajándékozási és tulajdonosi bejegyzés.
Poss.: A budapesti X. ker. tisztviselőtelepi m. kir. állami főgimnázium tanári könyvtára.
Aranyozott, enyhén sérült gerincű korabeli félvászon kötésben, márványmintás festésű lapszélekkel.