Jókai Mór (1825-1904) egy oldalnyi kézirata a Kőszívű ember fiai c. re...

Jókai Mór (1825-1904) egy oldalnyi kézirata a Kőszívű ember fiai c. regényéből. Négy sarkánál egy nagyobb méretű lapra ragasztva, alatta Feszty Masa (1895-1979) festőművész autográf ajándékozási soraival: "Egy lap kedvenc Jókaim a "Kőszívű ember fiai"-ból - az aranyszívű ember fiának. Feszty Masa"" Feszty Masa: Feszty Árpád és Jókai Róza (Jókai Mór fogadott lánya) leánya, Laborfalvi Róza dédunokája és Jókai Mór (nem vér szerinti) unokája. A munkacímén Anya örökké-ként megnevezett Kőszívű ember fiai Jókai legismertebb és legnagyobb hatású műve. 1869-től A Hon c. lapban jelent meg folytatásokban. "A könyv sikerének egyik titka a fordulatos cselekmény sodra, a sokszálú történetmondás színgazdagsága és az érzelmekre ható, közvetlen előadásmód, amelynek révén keletkezése óta a legnépszerűbb magyar regények egyike. Kevés műről mondható el, hogy kötelező olvasmányként sem veszítette el vonzerejét " Anya örökké Népszabadság, 2007. augusztus 2. Hajtogatva, az ajándékozási lapon gyűrődésekkel " A szabadkai föld népe meztelen kézzel foglalta el az ellenfélnek félmérföldre hordó ,,bácsi" nevű öreg ágyúját. A ma alakult zászlóalj már holnap gyakorlatot tartott, s egy hét múlva ment a tűzkeresztelőbe. Mindenki testvér volt a trikolór alatt, nem gúnyoltak senkit tótnak, németnek; azok mind egy zászló alatt egy haza fiainak vallották magukat. A tiszt jó pajtás volt. Együtt evett, együtt ázott, egy szalmán hált a közlegényeivel, s tanították egymást hazaszeretetre. Nem volt szökevény. Hová szökött volna? Minden ajtótól elkergették volna a gyávát. Ha megverték a sereget, nem futott szerteszéjjel. Igyekezett ismét összegyűlni s folytatni a harcot. S nemcsak az harcolt, kinek fegyver volt kezében; harcolt minden élő lélek. Asszonyok bátoríták fiaikat. Úrhölgyek mentek sáncot hordani az erődítésekhez; vettek részt veszélyes küldetésekben, miket csak asszony képes el nem rontani. Asszonyok voltak a legjobb tudósítók. Csaták után ők ápolták a sebesülteket. Kórház volt minden úri lak a csatatér közelében. S a költő, ki meteorként futotta végig az egész eget fölöttünk, nem zengett egyébről, mint e szent harcról; ez hangzott alá onnan a magasból; ez volt utolsó szava, midőn az ismeretlen láthatáron lebukott előttünk. - Talán nem is a földre esett le? Talán egy új földforgás alkalmával ismét meglátjuk őt, szikrázva, mennydörögve fejeink felett. Így támadt a nemzeti hadsereg. Jól van. Ez idáig poézis, de hol a próza? Hát a pénz? "